Program


Szent István Gimnázium Jubileumi Zenekar

Szent István Gimnázium Jubileumi Zenekar

1995. október 1-én, a Zene Világnapján alakult meg lelkes egykori Istvános zenekari tagokból a Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar. A megalakulásban fontos szerepet játszott az azóta már elhunyt Záborszky József tanár úr szakmai irányítása, bíztatása.  több...

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. március 27. kedd, 19:00

Az együttes létszáma műsortól függően 50–70 fő körül ingadozik. Ezek többségében amatőr zenészek, akik napi elfoglaltságuk mellett zenélnek, de több hivatásos muzsikus is tagja a zenekarnak. A Zenekar már számos alkalommal adott nagysikerű koncertet a Zeneakadémia nagytermében, a MÜPA Bartók termében és más helyeken, de először szerepel a BMC-ben.

Berecz Mihály zongorista 1997-ben Budapesten született. A Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta zenei tanulmányait Belák Erzsébet tanárnőnél. Számos rangos zongoraverseny díjazottja. 2013. május 30-án mutatkozott be Művészetek Palotájában, ahol Kocsis Zoltán vezényletével szólaltatta meg Ravel G-dúr zongoraversenyét. 2016 szeptemberétől a londoni Royal Academy of Music ösztöndíjas hallgatója, Hamish Milne professzor osztályában.

Dénes-Worowski Marcell a Bécsi Zeneakadémián szerzett karmesterdiplomát Mark Stringer és Yuji Yuasa növendékeként. Az elmúlt évek során részt vett többek között Daniel Harding, Zubin Mehta, Simone Young, Fabio Luisi, illetve Nicholas McGegan karmesterkurzusán is. Vendégkarmesterként szerepelt már a Balti Chopin Filharmóniánal, az Aradi Filharmóniánál és a lausanni Quipasseparla Ifjúsági Zenekarnál, de dolgozott együtt a MÁV Szimfonikus Zenekarral, az Anima Musicae Kamarazenekarral és a Bécsi Rádiózenekarral is. Nagybőgő és zenepedagógiai tanulmányai mellett jelen pillanatban a Szolnoki Szimfonikus Zenekar asszisztens karmestere valamint a Zuglói Filharmónia nagybőgőse. Ménesi Gergelyt követően 2017 óta a Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar vezetőkarmestere.

Műsor:

Felix Mendelssohn Bartholdy: 10. Vonósszimfónia (h-moll)
Ludvig van Beethoven: 4. Zongoraverseny (G-dúr)
*****
Franz Schubert: 2. Szimfónia (B-dúr)

Közreműködik:

Berecz Mihály – zongora

Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar
Karmester: Dénes-Worowski Marcell

Ajánlatunk


A Kalamazoo egyenesen a Broadway-ről érkezik, a vígjátékban Hernádi Judit és Kern András sziporkázó játékát élvezhetik Sebestyén Aba rendezésében.

Az István, a király egy családi viszály története: Géza fejedelem halála után fia örökölné a hatalmat, de a hagyományokra hivatkozva nagybátyja, Koppány is tömegeket gyűjt maga köré. István külföldi támogatással megszilárdíthatja a pozícióját, de a véres összecsapás elkerülhetetlen.

Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán.

Kövess minket!


További ajánlataink


Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval

MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködnek a Virtuózok zsűritagjai és legkiemelkedőbb tehetségei. Sztárvendég: Plácido Domingo

ATTRACTION Szép

Papp László Budapest Sportaréna

Az Attraction Látványszínház, a Britain's Got Talent 2013-as győztes csapata, először ad egészestés show-t Magyarországon!

A februári koncert után májusban Brahms újabb két magyar tánca, egy kihívást jelentő versenyműve és mélységeket megjáró szimfóniája kerül a…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!