Vastag Csaba Kiszenekaros koncert
Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2018. május 26. szombat, 19:00
Vastag Csaba fiatal kora óta zenével és énekléssel foglalkozik. Hosszú ideig rock-zenekarok énekese volt, akikkel Európa számos országát bejárta. Közel két évig a RapSzínHáz társulatával lépett fel, majd a Popdaráló című műsorban láthatták a tévénézők.
A széles körű ismertséget és népszerűséget 2010-ben az X-Faktor hozta meg a számára, ahová a testvérével, Tamással együtt jelentkezett. A több hónapos komoly versenyt 2010 decemberében Csaba nyerte meg. A győzelem óta alaposan felpörgött az élete; azóta itthon, valamint a környező országokban is fellépésről-fellépésre jár, dalait szívesen játsszák a helyi és az országos rádióadók, a kint élő magyarok meghívására Londonban is koncertet adott.
2012 és 2013 folyamán „Gyere Velem” elnevezésű turnéja keretében tizenkét alkalommal került sor élő zenekaros koncertekre az ország különböző városaiban. 2014. március 1-jén nagy sikerű, teltházas lemezbemutatót tartott a SYMA csarnokban. Azóta „Conecto” című élő zenekaros turnéjával járja az országot.
Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a megfelelési kényszer és önmagunk vállalása, az önzés és a szerelem.
A Margitszigeti Színház a Nemzeti Összetartozás Napját a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral ünnepli ez évben is. Közreműködik: Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész,…
Közreműködnek a Virtuózok zsűritagjai és legkiemelkedőbb tehetségei. Sztárvendég: Plácido Domingo
Salome Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából szünet nélkül, 135 perc, 2025 német nyelven, magyar és angol felirattal
Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!