Program


Vastag Csaba Kiszenekaros koncert

Vastag Csaba Kiszenekaros koncert

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. május 26. szombat, 19:00

Vastag Csaba fiatal kora óta zenével és énekléssel foglalkozik. Hosszú ideig rock-zenekarok énekese volt, akikkel Európa számos országát bejárta. Közel két évig a RapSzínHáz társulatával lépett fel, majd a Popdaráló című műsorban láthatták a tévénézők.

A széles körű ismertséget és népszerűséget 2010-ben az X-Faktor hozta meg a számára, ahová a testvérével, Tamással együtt jelentkezett. A több hónapos komoly versenyt 2010 decemberében Csaba nyerte meg. A győzelem óta alaposan felpörgött az élete; azóta itthon, valamint a környező országokban is fellépésről-fellépésre jár, dalait szívesen játsszák a helyi és az országos rádióadók, a kint élő magyarok meghívására Londonban is koncertet adott.

2012 és 2013 folyamán „Gyere Velem” elnevezésű turnéja keretében tizenkét alkalommal került sor élő zenekaros koncertekre az ország különböző városaiban. 2014. március 1-jén nagy sikerű, teltházas lemezbemutatót tartott a SYMA csarnokban. Azóta „Conecto” című élő zenekaros turnéjával járja az országot.

Ajánlatunk


Znajkay Zsófia: Péntek úr csodálatos barátai 5+ Bemutató: 2023. október 6. 100 perc, 1 szünettel

Paul és Corie friss házasok, a fiú konzervatív, ambiciózus ügyvéd, a lány romantikus és igazi szabad lélek. Az első, tökéletes közös lakást ő találta egy régi ház legfelső emeletén, ahol senki sem zavarhatja őket. Vagy ez csak illúzió? Kacagtatóan fordulatos, vérre menő játszmák kezdődnek azért, hogy mindketten otthon érezhessék magukat közös életükben.

Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra

Kövess minket!


További ajánlataink


SopronFest

Sopron - Lővérek

2024-ben május 17-18-19-én, vagyis a pünkösdi hétvégén zajlanak a SopronFest kiemelt eseményei megnövelt helyszínen a Lővérekben.

Philippe Herreweghe és együttesei: Beethoven-est Szép

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A teremtő szellemű Philippe Herreweghe saját alapítású, világhírű műhelyeivel: a Collegium Vocale Gent kórusával és az Orchestre des Champs-Elysées zenekarával…

A művész pályafutásának 30 éves évfordulóját ünnepli idén és a jubileumi turnéja keretében dupla koncertet ad Budapesten!

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!